Spanyolhon II.

A reggelit ebben a szállodában a harmincadik emeleten osztogatták, egy nagyon szépen dekorált teremben. Anyáék nem nagyon örültek neki, amikor hangos kurjongatással fejeztem ki tetszésemet, hogy ennyire szép helyen fogyaszthatom el a kiflibelet. Mogorva bácsik és nénik falatoztak itt teljes kussban, csak a kávét töltögető pincérek örültek, hogy egy kis változatosságot viszek az életükbe.

A város megcsodálását ismételten csak apa hátán kezdtem meg. Bemetróztunk a belvárosba és elzarándokoltunk a király bácsi palotájához, ahol persze nem lakik, csak úgy van neki. Megnéztük a sok szép házat, sétálgattunk a Gran Via-n és belefutottunk egy Irán szabadságáért tiltakozó tüntetésbe. Nagy fergeteg volt, dobosokkal, táncosokkal és az utánuk vonuló köztisztasági vállalattal. Rendőrök mindenhol, de senkinek nem jutott eszébe megdobálni őket. Náluk ez nem divat.

A szálloda előtt egy kis játszótér volt, csúzdával, pörgethető és mászható mindenfélével. Ott játszottam még egy nagyot estig, meg a szökőkutat csodáltam a lemenő napfényben.

Az esti hancúrozás a szállodaágyon igen kitűnő volt. A két bazi magas ágybetét közé be tudtam állni és onnan incselkedtem apáékkal. Öltöztetés, pelusozás közben nagy kihívás volt engem elkapniuk. A magas ágyról a lejövetel néha igazán problémás volt. Már megtanultam, hogy hasra fordulva a lábamat lelógatva kell az ilyenekről lemászni, de ez annyira magas volt, hogy a leérkezés rendes seggreesésnek felelt meg.

A fürdés egy ilyen helyen bizony nem kutyafüle. A kád igen csúszós aljzattal van ellátva. Ennek köszönhetően a fontos játékpakolgatás közben mindig sikerült úgy hanyatt esni, hogy mindenem csuromvizes legyen és jól meg is ijedjek.

Spanyolhon I.

Szülők munka megbeszélés (aliasz míííting) címén kénytelenek néha messze földre elrepülni. Mivel mostanság erősen a nyakukra települtem és a mogyeszukat szorongatva (képletesen) addig kínoztam őket, amíg magukkal nem vittek. Madridba szólt az invitálás.
Repülőn még nem ültem, tulajdonképpen még elég sok mindenen nem ültem, de egy évesen szerintem így van ez rendjén. Szépen lassan kipróbálom az összes ülni valót, bár van néhány bizarr dolog, amire nem feltétlenül kéne felülni (kamikáze repülő, pap bácsi öle, stb…).
A három órás út jól indult, Kati-mamáék vittek ki, bennünket egy terminálnak nevezett istállóba, ahová ezeket a repülőket bekötik, meg abrakolják. Itt az embereket úgy terelgetik, mint a vágómarhákat és velük etetik a repülőket, meg gurulós bőrönddel.
Anyáék odaadták egy néninek a bőröndünket meg az én hátihordozómat és kaptak három csinos kis papírdarabot, amivel beengedtek bennünket a kapukhoz. Apa meg Anya minden cuccukat csinos kis ládikákba tették, és így mentek át két szürke oszlop között. Én még így is besípoltam, kiderült, hogy jó anyagból van a nacim csatja. Anyának meg kellett kóstolnia a vizemet, hogy egy bácsi elhiggye, nem akarja felrobbantani a cumisüvegemmel a repülőt. Szerintem ezek konkrétan nem teljesen normálisak, mindenkit teljesen átmotoznak, de aki terrorizálni akar, ezeket úgyis megkerüli, akkor meg minek.

Amikor újra felöltöztünk, odaálltunk a kiírt kapuhoz. Naná, hogy nem onnan indult a gépünk. Átcaplattunk az utolsó kapuhoz a tutufríísoppnál, és lementünk a ránk várakozó buszhoz. Azaz mentünk volna, mivel a fotocellás ajtó nem akart bennünket kiengedni. Mikor ez is megoldódott, felszálltunk egy zsúfolt buszra, és elindultunk Madridba. Busszal azért kicsit hosszú lett volna, ezért azzal csak a repülő lépcsőjéig vittek minket. Amikor felkászálódtunk a gépre, akkor kaptam egy kedves nénitől egy felfújható gumirepülőt meg egy külön nekem szánt lekötöző övet (szadista népség, mindenkit kikötöznek). Elfoglaltuk a helyünket, mindjárt egy sor széket. Gyorsan begyűjtöttem a székekben elhelyezett zacskókat, újságokat és ezeket a felszállás megkezdéséig módszeresen összegyűrtem és lehajigáltam, csak hogy mindenki tudja hányadán állunk.

Itt laktunk. Nem itt!

Amíg repültünk a körülöttem ülőket is boldogítottam néha egy kicsit. Kaptam néhány műanyag poharat, amiben az italokat osztogatják. Kb. öt percig kitartottak, de aztán az enyészeté lettek játékom áldozati oltárán. Anyát is molesztáltam egy kis kajáért, és így aludtam el 11700 méter magasan 876 km/óránál. Amikor megkezdtük a leszállást felébredtem.
A madridi reptér egy brutál nagy hodály. Két mozgójárdán is mentünk, ez nagyon tetszet, vissza akartam menni rajta. A csomagkiadásig vagy tizenöt percet bandukoltunk. Már várt bennünket a “drága” taxis bácsi, és elvitt bennünket a szállodába. Itt kaptunk egy frankó szobát a 11-dik emeleten és nekem külön hoztak egy ágyat, hogy meg legyen a konfortérzetem.

Féligmeddig berendezkedtünk és elmentünk felfedezni a környéket. Böszme nagyvárosban apa hátán megtett egy óra úttal, eljutottunk egy Minisztériumig, aminek nyitva volt a kertje és ott végre én is rohangászhattam egy kicsit. A gyerekek fociztak és nekem is mindenképpen bele kellett szólnom a játékba. De a szökőkút sokkal érdekesebb volt, kár hogy nem mehettem bele pancsolni.
Vissza a szállodába, már metróval mentünk. Ez volt életem első metrós utazása.