Csoki

Nagy Nutella rajongó vagyok, és az összes többi csoki alapú terméket is előszeretettel fogyasztom. Ez persze némi konfrontációval is jár. Ugyanis anya nem feltétlen híve az én csoki fogyasztási szokásaimnak. Folyton rám szól, hogy a csokis kezemmel ne fogjak meg semmit. Pedig olyan szívesen segítek neki a tiszta ruhák leszedésében.

A kanapé huzatát is szívesen használom kéztörlőnek és persze ott van még a ruhám is, mint tökéletes konyharuha. A világ akkor lett teljesen kerek, amikor rájöttem, hogy a székről fel tudok mászni az asztalra és onnan elérem a konyhapulton tárolt kekszeket, csokikat, gyümölcsöket. Lenyúltam anya és apa csokikészletét, és összerágcsáltam az almákat.

Próbálnak kifogni rajtam és elrejteni, meg még feljebb pakolni a titkos készleteiket, de hamarosan rá fognak jönni, hogy ez hiábavaló fáradozás. Sokkal okosabb és kitartóbb vagyok, mint az ő legagyafúrtabb zárjuk és most már nincs elérhetetlen magasság. Irány a csillagos ég!

Síeltünk

Na jó, én nem csak anyáék. De jelenlétemmel tiszteltem meg eme neves tevékenységet. Amíg csúszkáltak, addig én vigyáztam a Mamáékra meg a Maci kutyára. Túrtuk, pakolásztuk a havat a sípálya mellett.

Anyáék valami idétlen hosszú cipőt viseltek (kb. másfél méter) meg volt nekik fejenként két nordic walking botjuk és ezekkel az eszközökkel nehezítették a hegyoldalról való legurulásukat. Ahelyett, hogy egyenesen ledöngettek volna a hegyoldalon, jobbra-balra kanyarogtak, flik-flakkoztak. És kis fotelekben magasan ücsörögve nagy gépekkel húzatták fel magokat a tetőre. Ennek sincs valami nagy sport értéke, ha felgyalogolnának, az már úgy durva lenne.

Az esti fürdőzések tették teljessé a napot. A szállodának volt egy jó kis medencéje. Bugyogott meg csobogott, ezek nagyon tetszettek nekem.

De a vízmélységtől eleinte kicsit be voltam szarva. Az ott játszadozó gyerekektől ellestem, hogy a széléről, hogy kell beugrani és elkékülésig ezt játszottam. Kissé remegve öltöttem fel a bokszolókat idéző köntösömet, megszabadultam az úszópelustól és szaladtam anyához, hogy még időben le tudjak feküdni. Jó kis kirándulás volt, csak a hazaúton unatkoztam egy kicsit, mert az autópályán nem nagyon van mit nézni.

Megjelölés

Találkozásom az intézményesített társadalomba integrálással meglehetősen zökkenő és törésmentes. Semmi érzelgős “az anyukámat akarom” sírás, csak átöltöztetett a váltó ruhámba és már mentem is játszani a többiekkel, hátra se néztem. Nem akarom fényezni magam, de nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a csoportban többen megnyúlt arccal könnyezve hüppögtek és én csak könnyedén, már-már lazán játszottam tovább.
A beilleszkedésem kezdetén már azzal kezdték, hogy megjelöltek. Így egyből meg is különböztetnek. A jelem, KACSA. (nem a rút kis, csak kacsa)

Ez is kacsa, csak ezt kicsit nehéz felhímezni a ruháimra.

Gyorsan megismertek a környéken. Amikor mentünk haza anyával, a konyhás nénik rám köszöntek. Anya kérdésére elárulták, hogy azért ismernek, mert amikor úgy döntöttem, hogy felfedezem magamnak a helyet, akkor elvetődtem a konyhába is. Iza néni ott talált rám, és ha már ott voltam, akkor bemutatott mindenkinek. Második nap a bölcsödében és már mindenki ismer. Mi lesz még ebből?

Már megint kaptam egy szurit. A kutya se érti ezeket, egyszerűen örömüket lelik abban, hogy tűket böködnek belém. Szeretik azt mutatni, hogy tudják, miért szurkálnak összevissza, azt mondják, hogy ne legyek beteg. De én átlátok a szitán (amivé lassanként lyuggatnak). Azért előzik meg, hogy elkapjam ezeket a betegségeket, hogy továbbra is globális vásárlóerőként jelenjek meg a piacon és megvegyem, amit a reklámjaikkal rám tukmálnak (fő műsoridőben minden második reklám valami gyógyszert akar bevetetni velem), ha kell, ha nem. Nézzem a reklámokat, amiket bugyuta tévéműsorokkal szakítanak meg nagyritkán. Vegyek hitelre autót, lakást, bazinagy lapos tévét. Szavazzak négyévente arra a pártra, amelyik látszólag kevesebbet lopott, és ne szervezzek lázadást vagy forradalmat.
Szóval váljak a fogyasztói társadalom engedelmes, jóindulatú, bárgyú és irányítható tagjává, lehetőleg minél kevesebb eredeti gondolattal.

Bölcsi

Ellátogattunk egy helyre, ahol elvileg rám vigyáznak majd naphosszat. Kaptunk egy jelentkezési lapot, ezt ki kellett töltenie a védő néninek meg anya munkahelyének. De mindenekelőtt én töltöttem ki. Anya éppen ajtót nyitott a Viki néninek és én magamhoz ragadtam a kezdeményezést, meg a tollat, felmásztam az asztalra és jól kitöltöttem a lapot. Anya nem örült.

Szóval ezen a helyen leszek én a többi gyerekkel naphosszat megőrizve. Az ápolók vigyáznak ránk, etetnek, itatnak, játszanak velünk. A többi ápolt mind nagyobb, mint én, de majd gyorsasággal kompenzálok. Nagyon jól bánnak itt velünk, minden nap visznek a sószobának nevezett zártosztályra, és ha olyan az idő még az udvaron is randalírozhatunk. Képeslapstílusban, “Minden nagyon jó! Anyu kűggy pézt!”